7
máj

Weboldalak hőtérképe

   Szerző: D. Bikfalvi Moni

Az N.R.C Internet Marketing Tanácsadó és Piackutató Kft (http://www.nrc.hu) különböző marketing és usability elemzéseket készít, elsősorban internetes honlapokról, de akár termékcsomagolásokról is. Az egyik igen érdekes eljárásuk a szemkamerás vizsgálat, amikor a felhasználó szempárjára irányított két infrakamerából és egy számítógépből álló rendszer követi és rögzíti az emberi szem mozgását, így értékes információhoz juthatunk arról, hogy hová néz, mit csinál a látogatónk, amikor megnyitja a weboldalunkat.

Az alábbi képen tehát egy weboldal szemkamerás felvételét láthatjuk. Ahol a látogatók a legtöbb ideig tartották a tekintetüket, az a folt sötétebb rózsaszínű.

Szemkamerás felvétel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mit olvashatunk le ebből az ábrából? A mi kultúrkörünkben adott, hogy balról jobbra, fentről lefelé olvasunk, ugyanezt tesszük a weblapokon is. Tehát a bal felső saroknak kiemelt jelentősége van! Ide ne tegyen egy semmitmondó logót, használja ki ezt a területet a lehető legokosabban!

Látható, hogy az érdeklődők a menüpontokat és a főcímeket olvasták el, a szövegre épp csak rápillantottak. A bal oldali oldalsávban lévő ajánlatok közül a felsőket átugrották (talán mert ott számok vannak??), de az alsókra sem volt már türelmük. Kapott még némi figyelmet a “tovább olvasom” gomb és még néhány link itt-ott, de a legmeglepőbb nem ez, hanem az, hogy a szöveget nem olvasták el!

Szokták mondani, hogy a weblapok szövegének kialakításakor úgy kell fogalmazni, mintha egy tízéves gyereknek magyaráznánk. Nem azért, mert az emberek buták, hanem azért, mert nem figyelnek. Böngészés közben az emberek az agyi kapacitásuk kis százalékát használják csak ki, így valóban nincs magasabb IQ-juk, mint egy tízévesnek.

Mit lehet tenni, ha a látogatók nem olvasnak?!

A probléma megoldására létezik egy kiváló szerkezet: főcím, alcím, első bekezdés… És ez az, ami miatt nagyon fontos, hogy ne engedjük elbóklászni a látogatóinkat, ne legyenek mindenféle figyelemelterelő dolgok a weblapunkon, hanem koncentráljunk a lényegre, és a látogatót is ebbe az irányba vezessük! Ha nem így teszünk, elveszítjük a figyelmét!

Erről a témáról is, és más hasonló, a weblapok készítésével kapcsolatos témákról is részletesen szó lesz a legközelebbi “Okos Honlap Tréning” alkalmából.

További részletek: www.OkosHonlap.com

 

Címkék: , , ,

A bejegyzés időpontja: 2010. május 7., péntek, 11:33; és a(z) honlapkészítés, internet kategóriában szerepel. A bejegyzésre adott hozzászólásokat nyomon követheti RSS feliratkozással. Ön is hozzászólhat, vagy hivatkozhat a bejegyzésre a saját honlapján.

2 hozzászólás eddig:

 1 

Jó dolgokról írsz! Mért nincsenek kommentek? :)

október 21st, 2010 at 02:10
D. Bikfalvi Moni
 2 

Mert ez csak egy hobby-marketing oldal, és nem nagyon reklámozom :-) Köszi!

október 22nd, 2010 at 21:50

És Ön szerint?...

Neve (*)
e-mail címe (nem lesz látható) (*)
Honlapja
Hozzászólás