Jennifer Aniston kiváló színésznő. Nagyszerű ember. És csodálatos barát. Azok szerint, akik közel állnak hozzá. Megérintette a szívemet és beleszerettem egy bugyuta sorozatban. És emlékszem, hogy rövid idő után rájöttem, miért rajongtam érte az első pillanattól. Icára hasonlított.
Ica a legnépszerűbb lány volt a suliban. Mindenki azonnal felfigyelt rá, ha megmozdította a kisujját. Amit ő hordott, az volt a divat. Amikor megszólalt, csüngtek a szaván a többiek. A felnőttek látványosan és kivétel nélkül kivételeztek vele. Mindenki csüngött a szaván, ha kinyitotta a száját. Ritkán nyitotta ki, rendkívül komoly lány volt, megválogatta, kire pazarolja a figyelmét. Keveseknek adatott meg, hogy Icuka beszélgetett velük. Halkan, nehogy meghalljanak belőle valamit az arra méltatlanok. A többiek nem is léteztek. Én ájult csodálattal figyeltem Icát éveken át. Rajongtam érte. Bájos volt és szexi és ártatlan egyszerre. Ha el akart bűvölni valakit. Sosem maradt üres a horga. Kezdettől fogva szerettem és mindig volt hozzá néhány kedves szavam, ha egymás mellé sodródtunk. Nem is értem, miért! Már akkor se értettem. Ica ugyanis soha nem viszonozta a kedvességemet. Sőt egyáltalán meg se hallotta! Levegőnek nézett négy éven át. Következetesen.
Mintha ma lett volna, úgy emlékszem: a szívem el akart szaladni, nem kaptam levegőt és nem hittem a fülemnek, mikor Ica hozzám szólt! A téma teljesen mellékes. Arról volt szó, mit olvasunk óra közben, Hugó és én és miért. Hugóval akkor kezdtünk ismerkedni és még szinte semmi nem volt köztünk. Megittunk együtt egy üdcsit, párszor beszélgettük, mikor együtt voltunk a haverokkal és szívesen lapozgatta a füzeteket, amiket én olvastam, ezért hoztam belőlük és odatettem az asztalra, így az óra egy részét ő a tananyag helyett ennek az olvasásával töltötte. Imádtam azokat a perceket : )))
Szóval Ica utánam jött a mosdóba és szinte sarokba szorított. Vagy csak megdermedtem a megtiszteltetésről, hogy közölnivalója akadt a számomra : P Beszélgetésünket szeretettel ajánlanám abszurd drámába. A forgatókönyvíró bizar humorának következtében Icának kizárólag kérdő mondatai voltak (számonkérő hanglejtéssel), míg nekem csakis kijelentő mondatok jutottak. Ő volt a vallató tiszt, én a megszeppent bűnös. Még csak eszembe se jutott, hogy nem vagyok köteles válaszolni neki és különben is mi köze hozzá?!
Azon túl igyekeztem elkerülni. És távolról rajongtam érte. Talán megszokásból. Vagy mert mindenki azt tette. Vagy mert elhittem, hogy ő valóban mindenkinél szebb, jobb, kívánatosabb és tökéletes.
Húsz év alatt kinőttem a rajongást. És a rettegést is. És eljött az osztálytalálkozó napja. Két évtized alatt semmi nem változott. Ica bevonult, mint ünnepelt sztár, a felnőttek épp csak vörös szőnyeget nem terítettek a lába elé (, nem volt kéznél). És akkor ez az Isten csodája viszonozta a köszönésemet! Meglepődtem. Rám mosolygott, kedvesen beszélt hozzám, sőt még arcon is puszilt. Jé! Annyi minden más dolog történt, hogy ezzel egyáltalán nem értem rá foglalkozni. El voltam foglalva a régi barátokkal és remekül éreztük magunkat. Csak pár nap múlva jegyeztem meg az egyik barátnőmnek, hogy Ica milyen furán viselkedett. Aztán kezembe került az emlékkönyv, amit a találkozón készítettünk. És döbbenten álltam és nem hittem a szememnek: Ica nem hazudtolta meg magát. Ma bájos velem, de írásban! tett róla, hogy megértsem: „Te hülye liba, azt ne képzeld, hogy szóba állok veled!”
Belém sajna nem szorult semmiféle versenyszellem, meg féltékeny se vagyok, – volt is pasim, aki ezen sértődött meg, mondván, hogy ha nem vagyok féltékeny, akkor nem is szeretem – de azért vak se vagyok, felismerem, ha valaki konkurenciának néz. Vagyis húsz év után koppant a tantusz. Icuka drága, ha neked minden áron versenyezned kell velem, én nem akadályozlak meg abban, hogy veszíts